
Judit Pogány
Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia
Known for (54 titles)
movieIt's all Moonshine
1979 · ★ 10.0
movieEscape
1997 · ★ 10.0
movieStand off
1989 · ★ 9.0
movieThe Prince's Respite
2006 · ★ 9.0
movieA Priceless Day
1979 · ★ 8.0
movieNeither with You
2019 · ★ 7.9
movieMy Guide
2013 · ★ 7.8
movieThe Treasure of Swamp Castle
1985 · ★ 7.7
movieThe Little Fox
1981 · ★ 7.6
movieThe Pregnant Papa
1989 · ★ 7.4
movieThe Grandson
2022 · ★ 7.1
movieTwilight
1990 · ★ 7.1
movieBogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese
2011 · ★ 7.0
movieAdventure
2011 · ★ 7.0
movieThe Fall
1987 · ★ 7.0
movieThe Rebellion
2025 · ★ 7.0
movieThe Midas Touch
1989 · ★ 6.9
movieWe Never Die!
1993 · ★ 6.7
movieThe Whiskey Bandit
2017 · ★ 6.6
movieDollybirds
1997 · ★ 6.6
movieThe Prefab People
1982 · ★ 6.5
movieThe Dream Car
2000 · ★ 6.4
movieBastion Promenade Seventy Four
1974 · ★ 6.4
movieAdventurers
2008 · ★ 6.3
movieZimmer Feri
1998 · ★ 6.1
movieHippolyt
1999 · ★ 5.9
movieMayday Mayhem
2001 · ★ 5.9
movieMegy a gőzös
2007 · ★ 5.7
movieTonight We Kill
2024 · ★ 5.5
movieÁmbár tanár úr
1998 · ★ 5.5
movieAnother Way
1982 · ★ 5.5
movieSzamba
1996 · ★ 5.4
movieHeart Tremors
1981 · ★ 5.2
movieHaunted Holiday
2010 · ★ 4.9
movieBogyó és Babóca 1. - 13 mese
2010 · ★ 4.8
movieEgy szoknya, egy nadrág
2005 · ★ 4.0
tvBigBakShow
2025 · ★ 3.0
movieBogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi
2023 · ★ 0.0
movieIt Will Never End
2023 · ★ 0.0
movieBogyó és Babóca 3. - Játszótársak
2014 · ★ 0.0
movieCitromos Mignon
2018 · ★ 0.0
movieCoda
★ 0.0
movieA tranzitutas
1983 · ★ 0.0
movieCatfight
2023 · ★ 0.0
movieDiplomafilm
1981 · ★ 0.0
movieKispárizs
2013 · ★ 0.0
movieGreen Walnut
1976 · ★ 0.0
movieBogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák
2020 · ★ 0.0
movieKimaradt körök
2020 · ★ 0.0
movieBogyó és Babóca 6. - Csengettyűk
2024 · ★ 0.0
movieWedding Guests
1976 · ★ 0.0
movieVégem
2026 · ★ 0.0
tvDisco Disco
1979 · ★ 0.0
tvSobri, ponyvafilm
2002 · ★ 0.0